Abban szinte minden nő kivétel nélkül egyetért, hogy a menyasszonyi ruha márpedig fehér. Régen azonban az esküvőre használatos ruha csupán csak egy alkalmi ruha volt a sok közül, melyet aztán többször is viseltek a nők. Nehéz ma már elképzelnünk, hogy annak idején nem mindenhol kerítettek hatalmas feneket a menyasszonyi ruha kiválasztásának, de természetesen mindenhol akadtak ezzel kapcsolatban íratlan szabályok, melyeket be kellett tartani.
1. Az újrahasznosított menyasszonyi ruha
Ahány ház, annyi szokás, illetve ahány féle népcsoport, annyi féle esküvői ruha. A régi időkben a mennyasszony alkalmi ruhába öltözött, mely viselet nem különbözött egy bármely más jeles eseményen viselt ruhától. Ez főként a szegényekre volt jellemző, akik az esküvői ruhájukat újrahasznosították, hiszen nem engedhették meg maguknak, hogy egy ruhadarabot csak egyszer viseljenek. Az alkalmi ruhájuk minden esetben tükrözte az adott népcsoport szokásait, klasszikus értelemben vett menyasszonyi ruháról, azonban az 1800-as évekig nem beszélhetünk.
1558-ban I. Mária skót királynő már fehér ruhában ment férjhez, ám ezt akkoriban balszerencsésnek tartották. Az igazi áttörést azonban Viktória királynő hozta meg, aki 1840-ben fehér ruhában házasodott össze egyik unokatestvérével, Albert herceggel. A ruha anyaga krémszínű szaténból készült, melyet a híres londoni Spitafields-ben varrtak, míg a kézzel készült csipkét Honiton városában szőttek. Érdekesség, hogy a ruha elkészültével a mintát megsemmisítették, hogy azt senki se tudja megismételni. A fátyla több mint 5 méter hosszú volt, melyet később más jeles alkalmakkor is viselt, például keresztelőkön. A menyasszonyi ruhát narancsvirágok ékesítették, mely akkoriban termékenységi szimbólumnak számított. Cipő gyanánt egy lapos talpú szatén cipőt viselt, hajában egy elegáns virágkoszorú díszelgett. Viktóriát követően az arisztokraták átvették ezt a szép szokást, s szépen lassan hagyományossá vált a fehér menyasszonyi ruha.

3. Római menyasszonyok kékben
Az ókori Rómában előszeretettel adtak kék palástot a menyasszonyokra, ugyanis a kék szín szerénységet, és hűséget jelképezett. Érdekesség, hogy Szűz Máriát és kék palástban ábrázolja a keresztény egyház. Maga a fátyol is Rómából ered, mely a babona szerint távol tartotta a démonokat, és az ártó szellemeket. A feljegyzések szerint a menyasszonyi fátyol sárga volt, sok írás gyertyalángként referált az arákra. A királykék kifejezés egyébként nem véletlen, hiszen a kék festéket költséges volt előállítani, és csak a leggazdagabbak tudták megfizetni. A kék a pompa és a gazdagságot is szimbolizálta egyben.

4. A II. világháború és az esküvői divat
A világháború után, a szatén és a csipke ára is lejjebb ment, éppen ezért egyre több nőnek nyílt lehetősége fehérbe öltözni a nagy napon. Ebben egyébként Hollywood-nak is nagy szerepe volt, köszönhetőn az évszázad esküvőjeként is emlegetett Grace Kelly és III. Rainer monacói herceg esküvőjének. A gyönyörű színésznő ruháján több mint harminc varrónő dolgozott hetekig. A ruha az MGM stúdió ajándéka volt és a híres hollywoodi jelmeztervező, Helen Rose volt a megálmodója.
4. A II. világháború és az esküvői divat
A világháború után, a szatén és a csipke ára is lejjebb ment, éppen ezért egyre több nőnek nyílt lehetősége fehérbe öltözni a nagy napon. Ebben egyébként Hollywood-nak is nagy szerepe volt, köszönhetőn az évszázad esküvőjeként is emlegetett Grace Kelly és III. Rainer monacói herceg esküvőjének. A gyönyörű színésznő ruháján több mint harminc varrónő dolgozott hetekig. A ruha az MGM stúdió ajándéka volt és a híres hollywoodi jelmeztervező, Helen Rose volt a megálmodója.

5. Coco Chanel fehér ruhái
Az 1930-as évek esküvői ruháira jellemző volt a visszafogott, kifinomult stílus, mely elsősorban a legendás divattervezőnek volt köszönhető. Coco Chanel fehér ruháival, bizony az esküvői ruha történelembe is beírta magát.
Az első képen Marina Dmitrij orosz hercegnő látható Chanel ruhában 1932-ben, míg a másik darab is egy Chanel modell szintén a harmincas évekből. Ő volt az első divattervező aki szabadságot adott a nőknek az öltözködésben: eldobta a fűzőt, a hosszú szoknyákat rövid, praktikus darabokra cserélte, és megalkotta az első szintetikus női parfümöt is. Kifinomult stílusa az esküvői ruháin is meglátszik. Chanelhez fűződik az első rövid esküvői ruha is, mely azóta klasszikus darabbá vált.
